Az oldalasevés nagy misztérium. Kevés ételnél kerül az ember olyan közel a testhez, amit megeszik, mint épp az oldalas esetében. Hiába finomkodunk eleinte a késsel villával, előbb utóbb kézzel-lábbal kell nekiesni, ettől aztán még érzékibb lesz az egész. És hát a bordák szopogatásában van valami barlanglakó, ősi élvezet. Végül ott piheg az ember fülig barbecue-szószosan, mintha valami élet-halál harcon lenne túl. Nemes küzdelem lesz ez a mai amúgy, mert az előttem heverő porció 800 grammos, és még krumplisaláta is van hozzá, de mondjuk piszok éhes is vagyok. Meg ebben a nyirkos berlini januárban kell is az energia. Meg úgyis lesétálom… hazudom magamnak. Mindegy. Megeszem, és kész. Történik mindez a Breslauer Platz on, a Breslau Fuegoban.