NER címkéhez tartozó bejegyzések

NŐURALOM

Az alábbiakban egy regényszinopszist talál az Olvasó: egy regényét, amit biztos nem fogok megírni. A főszereplők, a szerelmi szál, meg ami még lenni szokott a regényekben, egyelőre hiányzik. A téma világirodalmi előzményeivel tisztában vagyok, a címet Arisztophanésztól kölcsönöztem.

Az oroszok Európát akarják, ebben a meccsben beígérnek a magyar miniszterelnöknek  egy alkirályi palástot. A miniszterelnököt nevezzük Edének. A terv kivitelezéséhez a ruszkik érdeke egy gyenge, szétforgácsolt Európa, amit könnyedén leuralhatnak. Az oroszokat profetikus hit, történelmi bosszúvágy, rabolhatnék, és a nemzetük felsőbbrendűségének rendületlen tudata hajtja (a regényben). Most náluk tör ki az a dili, ami a múlt század harmincas éveiben a németeknél. Oroszország most azt a szerepet játssza magyar kormány számára, mint a két világháború között Németország: a történelmi sérelmekért per pillanat épp innen ígérik a legtöbb kompenzációt. Az oroszok eszköze Európa ellen a szélsőjobb, kommunikációs fegyverük Ede (emlékeznek még, ez a magyar miniszterelnök). Neki kell bedobnia a köztudatba azokat a jelszavakat, amelyek a kormányzó elitek helyzetét megingatják, és a szélsőjobb számára előkészítik a terepet. Az a duma, hogy a kormányok nem a népük véleményét fejezik ki, hogy az „európai emberek” mást gondolnak, mint amit kormányaik mondanak, és itt az ideje, hogy olyan kormányaik legyenek, amelyek azt mondják és teszik, amit „az európai emberek” akarnak  -„az európai emberek döntöttek: meg kell védeni Európát” –  bűzlik a KGB-logikától. Csak az hihet el és mondhat ki ilyen szöveget, aki még sosem látott demokráciát. Ugyanez a szöveg ment, amikor a dolgozó nép, a proletariátus felszabadításának örve alatt terjeszkedett Afrikában, dél-Ázsiában és dél- és közép-Amerikában a  Szovjetunió.  A forradalmi osztály most nem a proletariátus, hanem a nacionalisták. Világ nacionalistái, egyesüljetek! Ez magyarázza, miért veszi elő a miniszterelnök a „nacionalizmus” szót, miért ajánlgatja a fiatalságnak, hogy merjen nacionalista lenni. A nacionalista az új proletár. Az osztályharc egykori propagandafegyverei most a birodalmi imperializmus eszköztárába kerültek. Az internacionalizmus logikája a nacionalizmus logikájává válik. Minden ország legyen az őslakóié – hogy gyenge, civakodó nemzetállamokra esik szét Európa? Kit érdekel? Magyarország a magyaroké, Franciaország a franciáké. Így lesz az összes az oroszoké. A régi recept szerint: A Nagy Oroszország kovácsolta frigy.

Az Orbanisierung (magyarul eledésedés) egész Európát fenyegeti: a szélsőjobb a demokrácia alapjait kezdi ki, és az európai civilizáció megsemmisülésével fenyeget. Az európai civilizáció csak annyiban Platón, amennyiben Arisztotelész is, annyiban katolicizmus, amennyiben Luther, annyiban mágia, amennyiben Kant, és annyiban konzervativizmus, amennyiben liberalizmus. (Ezt majd egy filozófus mellékszereplő fejti ki.)  Az oroszok rátolják a  menekültek millióit Európára, szólnak Edének, hogy indul a buli, mehet a kommunikációs szuperfegyver. Óriásplakátok jelennek meg menekültellenes szövegekkel, Ede nemzeti konzultációt hirdet, amelyben sunyin összemossa a menekülteket a terrorizmussal. Amikor tényleg megjelennek a menekültek, összecsapásokat provokál, erre hivatkozva már agresszív csürhének lehet beállítani az érkezőket. A nyugati kormányok befogadják a menekülteket, a szélsőjobb viszont orosz parancsra elkezdi a huhogást: vírusvideók lepik el a netet, amelyekben csoporterőszak esik búzavirágkék szemű, északi szüzeken. A keresztényeket a Shariával, a kispolgárokat megszokott kényelmük elvesztésével, a munkavállalókat munkanélküliséggel riogatják. A keletnémet prolik fejpénzt kapnak az AfD-tüntetéseken.

A nyugat-európai menekülttáborokban zavargások törnek ki (KGB-ügynökök munkában), Calais-nál felrobban egy vonat, München belvárosában autókat gyújtogatnak. Bécsben megbuknak a szocdemek, a szerb szabadcsapatokkal  megtámogatott FPÖ muszlimellenes pogromokat hirdet. Az AfD beveszi Berlint. Elkerülhetetlennek tűnik, hogy a szélsőjobb pártok eluralják Európát. Árpád (ez egy sötét, intrikus alak lesz, akinek cipőfétise van), orosz klaviatúrás laptopján fogalmazza Putyin bevonulási beszédét. A miniszterelnök királyi koronában fényképezkedik a Várban, készülnek az óriásplakátok. „Az emberek döntöttek: vissza kell állítani a szakrális magyar királyságot!”

Ekkor valakinek eszébe jut feltenni a kérdést: ki a tekintélyuralom, a patriarchális, autoriter macsó-királyság igazi ellenzéke? Nem, nem a baloldal. Nem, nem a libsik. Nem is a konzervatívok. Hanem azok, akiket leginkább elnyomnak, akik leginkább szenvednek tőlük. Ennek a férfiuralomnak egyetlen igazi ellenzéke van: a nő. A leugatott, megvert, lehülyézett, leszőkenőzött, állati sorban tartott nő, akiből minden Fidesz-, AfD- és FPÖ-szavazó háza táján akad: feleség, lánygyerek, szerető. Ebben a regényben ugyanis az új proletárok nem olyan jámbor, keresztény családapák lennének ám, mint a valóságban, hanem agresszív, sunyi pöcs lenne mind, nőverő, impotens, tufa tahó, sörszagú focidrukker, anyakomplexusos,  frusztrált, hisztérikus alkoholista paprikajancsi, aki terrorizál gyereket, anyóst, feleséget, szeretőt, szomszédot, kutyát. A regények már csak ilyenek.

Eddig teljesen szürreálisnak, egyenesen rasszistának tűnt egy tisztán női párt megalapítása: most kiderül, hogy élet-halál kérdés megcsinálni: csak a nők menthetik meg Európát. Csak egy nőpárt képes annyi szavazatot begyűjteni, amely megállítja a szélsőjobbot és Európa szétesését. Le a férfiuralommal! A nőket nem lehet elmúltnyolcévezni, nem lehet Soros-pénzből fizetett liberálisoknak beállítani. A nők ugyan  komcsik, keresztények, liberálisok, zöldek, de mégiscsak nők: többségben lévő kisebbség. A nemi alapú pártalapítás ellen persze rengeteg vörös, zöld, keresztény, stb. nő tiltakozik, végül belátják, hogy az ortodox KGB-manipuláció ellen ez az egyetlen, noha unortodox fegyver. Csak nőpárt képes elég előnyt kínálni a szavazóinak – nőket a politikába, nőket a felső vezetésbe, egyenjogúságot, egyenlő bért, ingyen bölcsödét, ingyen oktatást, agresszív férfiak megzabolázását, távoltartási törvényt – amiért jó esély van rá, hogy többségbe kerül.

A KGB tucatnyi ellen-nőpártot alapít, amelyek élére katolikus barbie-kat és öngyűlöletet prédikáló bárisnyákat állít. Ezek megpróbálják meggyőzni a közvéleményt a nők született alsóbbrendűségéről, de ezzel persze csak még több fegyvert adnak a nőpárt kezébe, akiket azonnal támogat az összes ballib párt, lassacskán és ímmel-ámmal a konzervatívok és a keresztények is. Ballib és konzervatív politikusokról kínos nőverős sztorik kerülnek napvilágra, a szélsőjobb hasát fogja nevettében. Ez is csak a nőpártnak kedvez. A szélsőjobb férfiverő nőket állít kamera elé, a facebookos vírusvideókon mázsás ösztrogénbombák püfölik cingár, kegyelemért könyörgő férjeiket. Megalázott, gyerekeiktől eltiltott apák könnyes posztjait osztják meg a KGB-blogokon. EZT AKARJÁTOK? – feliratos képeken nem szakállas arabok vicsorognak, hanem irtózatos, dávidcsillagos dominák ülnek fuldokló férfiak arcán, akik utolsó erejükkel még a magasba emelik nemzetük szent, véres zászlaját.

De hogy mi történik ezután, azt még nem találtam ki. Lehet happy end, de lehet szörnyű bukás is a vége, ahogy ez már a regényekben szokás. Bevonulnak az oroszok, Edét megteszik Európa örökös hospodárjának. Vagy a nők a menekültekből és punkokból verbuvált hadsereggel Moszkváig vonulnak, LMBTQ-diszkó lesz a Kremlből. Vagy valami. Tessék választani.

MAGYAR TEREMTÉSTÖRTÉNET

Ha én azt mondanám, hogy a rákot a boszorkányok rontása okozza, ezért a keresztény orvoslásnak nem a kemoterápiával meg a sugarazással, meg ilyen sorosista liberális, materialista hókuszpókuszokkal kellene foglalkoznia, hanem el kéne kapni és meg kellene égetni a boszorkányokat, valószínűleg Kásler Miklós hülyének nézne.

Valószínűleg – de sajnos nem teljesen biztos.

Mindenesetre, mivel én nem értek a rákhoz, rákgyógyításhoz és az orvostudományhoz, nem kezdek el róla beszélni sem. De nemcsak, hogy nem beszélek, még csak nem is gondolkodom róla, mert tudom, hogy a gondolkodás eszközei a fogalmak és az ismeretek – amelyek az orvostudományt illetően az én elmémből hiányoznak. És nem beszélek a bányászatról és az űrkutatásról, sőt, a gombatenyésztésről sem. Szerintem ez egy korrekt álláspont. Hozzáértők, sőt a „művelt nagyközönség” előtt is azonnal lebőg az ember, ha nem ért ahhoz, amiről beszél, és ott állni a nyilvánosság előtt hülyeségeket makogva, az nagyon kellemetlen dolog lehet. Legalábbis normális világban, normális helyeken az emberek így tekintenek erre a dologra, és a sarlatánokat, kóklereket, szélhámosokat és futóbolondokat, akik úgy tesznek, mintha értenének valamihez, aztán kiderül, hogy tök hülyék, elzavarják, kiröhögik, megszégyenítik.

Magyarország nem normális hely. Itt a (szerintem zseniális) rákgyógyítási ötletemmel talán még egy kis kutatóintézetet is kaphatnék  Kásler Miklós kulturáért (is) felelős minisztertől, aki tegnap a miskolci Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda gyógytestnevelési termének szentelésén azt mondta, hogy „kétezer évvel ezelőtt … megváltozott az emberiségnek a története, létrejött az állam, a művészetek, a Jóisten kétezer évvel ezelőtt költözött közénk, a saját képmására teremtett bennünket.”

Mint látszik, ez a hülyeség nem átlagos hülyeség: ez duplafenekű, komplex hülyeség, vagy ha úgy tetszik: hülyeség a hülyeségben. Minden kezdő kreacionista tudja, hogy a világot nem Jézus Krisztus, hanem az apja teremtette, ráadásul néhány ezer évvel korábban, zsidó számítások szerint kr.e 3761. október 6-án. Jézus Krisztus más dolgokkal volt elfoglalva. És az állam sem akkor jött létre, hanem… mondjuk Jézus idejére már egészen jól működött, meg is lett a következménye. De mondjuk a sumérokkal is már egész jól elkaristolt. És, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én művészetnek látom a Lascaux-i barlangfestményeket is, azokat pedig az emberek teremtették a világ teremtése előtt jó 20 ezer évvel.

Ha eddig csak gyanakodtál volna arra, hogy a miniszter meg van kattanva, most már megnyugodhatsz, itt a bizonyíték.

FEKETELISTA

A minap felhívták az MTVA-ból a kiadómat, és az egyik jeles szerző elérhetőségei után érdeklődtek; új könyve jelenik meg, interjút készítenének vele. Meglepő volt a dolog, mert az – itt meg nem nevezett – szerző nem tartozik a rendszer hívei közé, és ennek már többször hangot is adott. De hát furcsa anomáliák mindenütt léteznek, gondolta a kiadóm, megadta tehát a szerző telefonszámát. A szerző épp egy távoli kontinensen tartózkodott, nem lehetett – de talán nem is akarták elérni. Még aznap visszahívták a kiadót, hogy tévedés történt, a szerzővel eszük ágában sincs interjút készíteni. Még ők voltak megsértődve.

Hogy történik az ilyesmi? Úgy, hogy XY szerkesztő, aki valahol a hierarchia alján helyezkedik el, és még irodalmat is olvas, amikor értesül arról, hogy egy jeles szerző új könyvvel jelentkezik, gondol egyet, és ahogy ez egy közszolgálatban elvárható, elhatározza, hogy hírt ad erről a fontos kulturális eseményről. Aztán felsőbb szinten elolvassák a nevet, akit a műsorba javasolt, és közlik vele, hogy na ezt nem. Ezt az embert nem.

Az egyik európai ország Collegium Hungaricumában – magyar kulturális intézetében – nemrég egy jeles művésznek azzal az indokkal nem adtak szállást, hogy a tartózkodása politikailag nemkívánatos. Ezt így, kerek perec mondták az arcába. A magyar adófizetők pénzén fenntartott kulturális intézményben, amelynek célja részben éppen ez: segíteni és elszállásolni a külföldre érkező magyar művészeket.

A példákat hosszan lehetne sorolni. A közmédiában 2010 óta nem jelenhet meg olyan művész, aki nem a NER része.

Olvasóim közül talán sokan nem tudják, hogy léteznek feketelisták ebben az országban. A feketelista nem azt jelenti, hogy aki rajta van, börtönbe viszik, nem azt jelenti, hogy nem kap állam juttatásokat, nyugdíjat, gyest, hűtőgépvásárlási kedvezményt vagy lakáshitelt. A feketelista azt jelenti, hogy hiába ír jelentős regényt, ír jelentős zenét, készít műalkotást, hiába szerez ezzel a hazájának hírnevet külföldön, hiába népszerű a közönség számára világszerte és idehaza, a közmédia, az állami kézben lévő televíziók, rádiók, nyomtatott és internetes lapok nem adnak róla híradást és a kulturális intézmények nem vesznek tudomást róla. Mintha nem is létezne. Fizikailag nem semmisítik meg, de megsemmisítik az egyetlen dolgot, ami egy művészt éltet: útját a közönséghez. Márpedig a közszolgálatnak egyetlen feladata lenne: a hiteles tájékoztatás. Ma a közmédia tájékoztatása épp annyira hiteltelen, ami a nagyvilág vagy az ország híreit illeti, mint amennyire hiteltelenül tájékoztat a magyar kultúra eseményeiről.

A Fideszes érvelés logikája a következő: azok, akik nem értenek egyet a NER politikájával, hazaárulók – hazaárulók márpedig ne jussanak állami pénzhez és ne beszélhessenek állami médiumokban, ne élvezhessék az állam által az állampolgárait megillető jogokat. Ami a kétharmad a politikában, az kell érvényesüljön a kulturában.

Mi a hiba ezzel az érveléssel?

1. akik a NER politikájával nem értenek egyet, ugyanannyira nem hazaárulók, mint azok akik a NER politikájával egyetértenek.

2. az állam nem arra való – leszámítva a diktatúrákat -, hogy különbséget tegyen állampolgárai között faj, bőrszín vagy világnézet alapján; az állam arra van, hogy minden állampolgárának azonos esélyt teremtsen. Akár művészek, akár nyugdíjasok, akár nyugdíjas művészek, akár menekültek, akár hajléktalanok – és akár egyetértenek az aktuális kormánnyal, akár nem.

Márpedig amelyik állam különbséget tesz, az diktatúra – hibrid, vagy nem, kompetitív, vagy egypártrendszerű, édesmindegy. Ahol feketelista van, ott diktatúra van.

Mert a diktatúra nem ott kezdődik, hogy börtönbe visznek, lelőnek, száműznek, fogolytáborba zárnak: ott kezdődik, amikor az állampolgárok egy – bármekkora – csoportját az állam nem tekinti az állam részének, és kizárja az őket megillető jogokból. Ők vannak a feketelistán – most még csak művészek, újságírók, tudósok, ellenzéki politikusok, menekültek, hajléktalanok. De ne legyenek senkinek illúziói: a sor itt nem fog megállni.

Csak mire észbe kap a többség, már késő lesz.

Rettegő NER

A minapi buszsofőrös poszt fogadtatásával kapcsolatban hallatlanul érdekes, szórakoztató, és, hogy úgy mondjam, kényes tapasztalatokra tehettem szert, amelyeket szeretnék most veletek megosztani.

Az első és legfontosabb az, hogy gyenge idegállapotban lehet a NER, ha egy író ellen, aki egy eldugott blogban megírja, hogy iskolába igyekvő lányát jogtalanul és embertelenül leszállította a téli fagyban egy arrogáns sofőr – majd tanulságképpen azt ajánlja sofőrnek, hogy ne a gyengébbekkel emberkedjen, hanem (ha mindenképpen ki akarja valakin tölteni a haragját) akkor kezdje a legerősebbeken, azokon, akik miatt nyomorult az élete, jelesül Magyarország kormányán – egy egész trollhadsereget vetnek be, végül pedig magát Bayer Zsoltot is hadrendbe állítják. Naponta történnek ilyen esetek, a sértettek, vagy hozzátartozóik, akár írók, akár nem, naponta osztanak meg hasonló sztorikat, azokra mégsem ugranak a verbális verőlegények. És ugyanígy, naponta ezrével születnek posztok a NER élhetetlenségéről, az ország morális szétrohadásáról – arra se mozgatja a füle botját se senki. Mi volt ebben a posztban, ami ennyire kiborította a bilit?

Megpróbálom megfejteni.

A NER legfontosabb kommunikációs trükkje az, hogy az embereket benn tartja egy tripben. Mindent elkövet, hogy fenntartsa a rózsaszín látszatot, hogy a magyarok minden világok legjobbikában élnek, és azt sulykolja,  hogy ez csak úgy lehetséges, ha a NER megvédi őket a migránsok kívülről fenyegető áradatától, másrészt belülről megvédi őket a liberálisok, a baloldaliak és az értelmiségiek pusztító aknamunkájától. Ezzel a mesterségesen fenntartott hallucinációval szemben minden közjogi érvelés, minden filozófiai eszmefuttatás, mindenféle világnézettel operáló okosság totálisan tehetetlen: az embereknek mindössze csekély töredéke érti meg ezekből, hogy nem a létező világok legjobbikában, nem demokráciában nem szabadságban, hanem egy hitvány és tolvaj autokráciában él. És ugyanígy, ha bárki rémtörténeteket mesél a szegények kiszolgáltatottságáról, a rohadó kórházakról, szétzüllött oktatásról, nem ér célt vele: ezek elszigetelt, egyedi problémák maradnak, amelyekről végső soron senki sem hiszi el, hogy a politikai romlottság következményei. A publicisztikák, amelyeket írunk, legnagyobb részt megmaradnak a közjogi, elméleti, ilyen-olyan ideológiát felmondó, marxista, liberális, neokon meg egyéb általánosságoknál. Korholják a fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolását, jönnek a mindenféle társadalomtudományi és történetfilozófiai érvvel. Ezekre a NER – csakúgy, mint az olvasók döntő többsége, magasról tojik. Az olvasó nem érti a szavakat, nem érti, hol szól ez az ő életéről, a NER meg röhög a markába és gúnyolódik rajtunk, okostojásokon. A tényfeltárás dettó. Ellopott valaki ötmilliárdot, ötvenet, vagy ötszázat? 500 ezer dollárért repült Braziliába? Ez megint túl van az olvasó világán. Nem képes átlátni ekkora összegeket, nem látja be a bűn nagyságát, nem érti, hogy ezt a pénzt az ő zsebéből, az unokája jövőjéből vették el. Szekérderékszámra lehet ilyeneket írni, csak néhány másnapos, kósza troll piszkál bele nagy ímmel-ámmal.

Ráadásul senkitől sem várható el, hogy abban a tudatban élje le az életét, hogy egy világvégi, hanyatló, sunyi, gonosz és rohadó társadalomban kell eltölteni azt az időt, amit egyébként el tölthetne boldogan, szabadon, jólétben, abban a biztos tudatban, hogy a gyerekeinek jobb lesz a sorsuk mint neki volt – a rózsaszín látszatot erőnek erejével fenntartjuk mi magunk is, különben roppant kellemetlen igazságokat kellen önmagunknak bevallani.

Azonban mindig van egy határ: egy pont, ahol az ember azt mondja, hogy na ebből most akkor elég volt. Mint egy rossz házasságban, az ember egyszercsak ráébred, hogy évek óta pokolban élt, és ott vakargatja a fejét, hogy hogy az ördögbe volt képes ő ezt eddig elviselni.

Ehhez a megvilágosodott állapothoz kell eljusson az olvasó, amikor az ilyen történeteket elolvassa.

Úgy tűnik, ha elmondunk egy konkrét esetet, amely ott játszódik, ahol az olvasók többsége él, a kék és sárga buszok, villamosok, utcák és boltok világában; történetet, amely hétköznapi bűnökről és bűnösökről beszél, amelyből kiviláglik, hogy a diktatúra azokat szorítja leginkább, akik középen vannak; hogy a diktatúra nem ott kezdődik, hogy Gulágra viszik, börtönbe zárják vagy tarkón lövik az embert, a diktatúra ott kezdődik amikor packázik veled a buszsofőr, amikor szemétkedik a BKV ellenőr, amikor jogellenesen vegzál a rendőr, amikor a házmester beszól, hogy ha 10 után érsz haza, és így tovább – akkor megmozdul valami.

Jelen esetben azonban a trollhadsereget és az őrkutyát nem csak ez zavarta fel.

A tragikai vétséget a poszt ott követte el, hogy nem az egyébként tényleg aljasul és jogellenesen viselkedő sofőr megbüntetését követelte, hanem rámutatott, hogy az emberek, bár rendelkeznek szabad akarattal, a társadalmi normákhoz igazodnak. Tehát ahol megengedhető, sőt, elvárható, hogy zsidókat öljenek, ott zsidókat fognak ölni, ahol az a norma, hogy a kulákot meg a burzsoát kell üldözni, örömmel és élvezettel megteszik, ahol kannibalizmus a szokás, ott a gyerek is embert eszik, ahol pedig a kiszolgáltatottakon és a gyengéken, nőkön, hajléktalanokon és menekülteken divat kiélni a hatalmi vágyat és az aljas ösztönt, ott azt fogják megtenni. A buszsofőr tehát, bár csakugyan vétkes, mégsem egyedüli bűnös. A valódi elkövetőket, a felbujtókat a Budai Várban kell keresni.

A hermeneutika Szent Ágoston óta négy szintet határoz meg a szövegek értelmezésében – ez a négy értelmezési szint azonban nemcsak a megértés, hanem a logikai sorrend négy szintje is, végső soron minden elbeszélőművészet alapköve. A betű szerinti szint tudósít a történésekről, az  allegorikus szint feltárja a történetben rejlő sémákat, a tropologikus vagy morális levonja az eset erkölcsi tanulságait és útmutatást ad a gyakorlati viselkedéshez – végül az anagogikus a történetben rejlő legmélyebb titkokat nyitogatja. És a publicisztika, akárcsak az egyszeri szentbeszéd, ugyanígy épül föl: Józseffel és Leával ez meg ez történt, amiféleképpen az emberi lélek a megváltással ilyen meg ilyen viszonyban van, és ebből is kiviláglik, hogy az Úr akarata ez meg ez, menjetek tehát, testvéreim, és tegyetek így, meg így, hogy tiétek legyen a mennyek országa.  A buszsofőr és a lány esete sem más. Ez meg ez történt, ezért meg ezért – azért tett így a buszsofőr, mert a NER-ben él, és épp nem máshol – menjél tehát buszsofőr testverem, és ti mind, akik hasonlóképpen szenvedtek az elnyomatástól, és nyomjátok bele a fejeket a Budai Várban a 300 forintos krumplifőzelékbe, és nem kell többet aljasnak lennetek.

És pontosan ez az, ami kiütötte a biztosítékot: hogy a történet végigvezette az olvasót azon a logikai összefüggésen, hogy egy diáklányt végső soron mégiscsak azért penderítettek le egy buszról egy fagyos januári reggelen, mert a NER megvadítja és megrontja az emberi elméket. Ezért lett itt ekkora hiszti, ezért verték ennyire magukat a trollok és ezért kellett előparancsolni a rottweilert tacskót: mert minél többen kezdik belátni ezt az összefüggést, annál gyorsabban szakadozik szét a látszat. Nem hiába irányult a trollok legnagyobb igyekezete arra, hogy az egyedi eset és a politika összekapcsolását hiteltelenné tegyék.

Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, (és most jön ennek a posztnak a morális és anagogikus része): amennyiben az olvasók elé kerülnek azok a történetek, amelyekben megmutatkozik, miként rohasztja szét az országot a rendszer, az erőnek erejével fenntartott látszatvilág szétporlad, és az olvasó előbb-utóbb kénytelen lesz szembesülni a valósággal.
Ja, és még valami – de ez már tényleg csak a játék kedvéért: a postás mindig kétszer csenget.

Fejétől bűzlik

Hogyan szállít le egy buszsofőr egy gimnáziumba igyekvő diáklányt reggel 7-kor mínusz 7 fokban – pedig pénz is volt nála és jegyet is akart venni?

Elmesélem.

Mint minden hétköznap reggel, elvittem a lányom Kisorosziból kocsival Tahitótfaluba, a buszmegállóhoz. Itt szokott átszállni a 7.10-es buszra, amivel aztán elmegy Szentendrére a gimnáziumba. Ezzel egy órát spórol, ha gyalog el kéne mennie a kisoroszi révig, majd átrévezve a Dunán szállna fel Szentgyörgypusztán a buszra, 6 órakor kellene indulnia. Így elég kocsiba ülnünk 7 előtt 10 perccel. Tahitótfalutól Szentendréig már semmi időt nem nyerne, ha kocsival vinném, a 11-es úton ilyenkor csak lépésben lehet haladni – ugyanolyan gyorsan ér oda az autó is, meg a busz is.

Ma, január 8-án reggel is követtük a protokollt. 7 óra előtt 5 perccel ott voltunk Tahitótfalu hídfőnél. Mivel mínusz 7 fok volt odakint, megálltam a buszmegálló előtti parkolóban a Tesconál, hogy amíg meg nem látjuk a kanyarban a buszt, ne fagyoskodjon a gyerek odakint. (Nem gyerek már amúgy, novemberben múlt 18, mindjárt érettségizik.)

A busz feltűnt a hátunk mögött a kanyarban, a lányom kiszállt, és persze ekkor jutott eszébe, hogy ma még meg kell vegyen ezt meg azt, meg be kell fizessen valamit, de nincs nála annyi pénz. A tárcámban csak tízezresek voltak, odaadtam neki egyet. Bekanyarodtam a Tesco parkolóba, mert csak úgy tudok visszafordulni Kisoroszi felé, vártam a reggeli forgalomban, hogy ki tudjak kanyarodni. Szépen elment előttem a busz, még integettem is, bár nem láttam a lányom, gondoltam, a másik oldalon ül, de biztos, ami biztos, azért integetek. És ekkor megcsördült a telefon.

A lányom hívott, hogy leszállította a buszvezető, itt áll a buszmegállóban, vissza tudok-e jönni érte. Mondtam, hogy még itt állok a kereszteződésben, fusson oda. Aztán a kocsiban mesélte el, hogy mi történt.

Tízezressel akart fizetni, a sofőr közölte, hogy nem tud visszaadni. Erre a lányom mondta, hogy semmi gond, van a tárcájában apró, csak a tárcáját meg kell keresnie. Elkezdett turkálni a táskája alján a pénztárca után, de a buszvezető közölte, hogy erre neki nincs ideje, szálljon le. Mire a lányom azt mondta, hogy egy pillanat, és meglesz a tárca, nyugodtan induljanak el. Erre a sofőr felemelte a hangját, hogy ő késésben van, neki erre nincs ideje, azonnal szálljon le. A következő kérésre, hogy de mindjárt megvan a pénztárca, és ha leszáll, elkésik a gimiből, a sofőr már ordított, hogy szálljon lefele azonnal. Az utasok közül senki nem kelt a lányom védelmére, ő pedig nem állt le ordítozni, hanem megadta magát a túlerőnek és leszállt.

A buszt a leányfalusi strandnál értem be és – mint a videón látszik – megkérdeztem a buszsofőrt, csakugyan azt tette-e, amit tett. Mivel kikockáztam az arcát, a kedves olvasó nem látja a pökhendi arckifejezést, de az arrogáns stílus semmit sem vesztett élvezeti értékéből.

A Volánbusz járat száma 872, közlekedik 6.50 és 8.05 között Visegrádtól Újpest-Városkapuig. A busz rendszáma HDA-228. A busz nem késett, 7 óra 10 perckor – menetrend szerint – állt meg Tahi Hídfőnél.

Felhívnám a tisztelt olvasó figyelmét arra, hogy nem a buszsofőr a hibás – még ha az arcátlan és vérlázító aljasságot ő is követte el. Azért nem ő a hibás, mert az Orbán-rezsimben ez az általánosan elfogadott viselkedésmód. Akinek csak egy mogyorónyi hatalma van, arra használja, hogy visszaéljen vele. Ő csak túlórázik, alulfizetett, frusztrált, és ezért ott áll bosszút a világon, ahol megteheti. Egy diáklányon, akinél nem kell attól tartania, hogy ki mer állni a jogaiért. Üzenem ennek a derék embernek, hogy ha frusztrált és elégedetlen, töltse ki azokon a haragját, akik miatt nyomorult az élete. Fejétől bűzlik a hal: menjen fel a Budai Várba és nyomjon bele néhány bűzlő fejet a 300 forintos krumplifőzelékbe – garantálom, hogy utána jobban fogja érezni magát.