Tovább a tartalomra

legfrissebb

 

Péterfy Gergely: Patchwork karácsony

A nagy patchwork családok természete családi ünnepek alatt mutatkozik meg igazán. Ezek a bonyolult organizmusok, amelyek átmenetet alkotnak a törzs, a horda, a zártosztályi kórterem és a kétkamarás parlament között, igazán akkor szeretnek működni, amikor több napra összezár mindenkit a naptári kényszer, a húsvét, a szülinapok, de legesleginkább persze a karácsony. Minden feladatra akad legalább három jelentkező. Elkísérném a feleségem bevásárolni, de arra már bejelentkezett a lányom. Zöldségpucolásnál sorban állnak a konyhapultnál. A szemetet már levitték. Kandalló tiszta. A karácsonyfát már díszítik és összevesztek, melyik csúcsdísz menjen a tetejére. Valaki szerzett hosszabbítót, kicserélte a villanykörtét. Van, aki csavarhúzóval kezében rohangál és megjavítja a fűtőtestet. Az ingeimet kivasalták, elmentek borért, bepácolták a húst. Kimegyek a kertbe, gereblyézni mindig lehet, de ott terem valamelyik vőnek való, és kicsavarja a szerszámot a kezemből. Ha meg hó van, a hólapáttal történik ugyanez. Menjek be, üljek le, igyak valamit. Bemegyek, töltenék mindenkinek, de már rég isznak. Koccintgatok mindenkivel, ezt szerencsére hagyják. De egész nap mégse lehet inni, leülök a nappaliban, de ott épp lányos filmet néznek, azt mondják, inkább nézzek valami férfiasabb időtöltés után. Felmegyek a fiúszobákba, beszállok egy menet COD-ra, persze rommá vernek. Lemegyek a műhelybe, gondolkozom, hogy mi is volt, amit múltkor meg akartam csavarozni vagy ragasztani, tanácstalanul nézek egy doboz zománcfestéket, amit valami nagyon fontos céllal vettem, de nem jut eszembe, mi volt az. Bemegyek a dolgozószobába, hogy akkor megpróbálok írni valamennyit, de rögtön be is kopog valaki, hogy nem tudom-e, hol az autókulcs. Nem tudom. Reggel odaadtam valakinek, aki elment a kocsival valahova, talán házi tojásért a falu másik végébe vagy a halért Leányfalura, már nem tudom. A kabátját aztán valahol letette, abban lesz a kulcs. Éva kiadja a vezényszót, onnantól mindenki kabátot keres. Előkerül anyósom, kérdőre von, hogy ettem-e a bejglijéből. Ettem, isteni volt, de már látom is a szemén, hogy nem ez a helyes válasz, úgyhogy felállok, odamegyek az ebédlőasztalhoz, és szelek a bejgliből. Elégedetten nézi, ahogy elmajszolom. Aztán Éva lenget az orrom alá egy fakanalat, hogy kóstoljam meg a halászlét. Mindjárt, mondom, csak lenyelem a bejglit. Aztán valaki a meggyszószával jön, a másik a mézeskaláccsal, egyéni receptúra alapján. Ha még valaki az orrom alá dug egy újabb ízt, rosszul leszek. Meg már tegnap este is végig ettem, meg reggel is, úgyhogy eszembe jut a mentő ötlet, elmegyek futni. De ahogy észrevesznek, hogy a futónadrággal a kezemben osonok a fürdőszoba felé átöltözni, lecsapnak. Hogy képes lennék itthagyni a családot karácsonykor? Majd menjek futni két ünnep között. Üljek le, érezzem jól magam, igyak valamit. Már épp a szájam felé vándorol a pohár, amikor valamelyik felsikít. – Elfogyott a… – (és akkor itt valami alapvető élelmiszer következik, liszt, só, olaj, cukor – egyszóval valami nélkülözhetetlen). Valaki pedig rögtön előáll azzal, hogy „és ráadásul vaníliarúd/jalapeno/szemes bors/francia mustár sincsen”. És mivel már az autókulcs is megkerült, elküldenek bevásárolni. Szeretem az ilyen karácsony előtti utolsó bevásárlóköröket. Az utcákon már alig kóvályognak, csak a magányos kocsmai karácsonyozók baktatnak a cél felé meg a hozzám hasonló, késésben lévő családapák. A karácsonyfás már pakol, de az utolsó ágavesztett, viharvert lucfenyőkre még akad vevő. Az áruházban kétségbeesetten követelik az eladón a karácsonyfadíszeket. Pótvillanykörtét az égősorba, csavart a karácsony­fa­talp­hoz, mákot a bejglibe. Én szépen összeszedem, ami a listámon áll, és beállok a sorba, ami az egyetlen, még nyitva tartó pénztár előtt kígyózik. Fél óra múlva zárás, mindenkinek elege van mindenből. Már majdnem a pénztárhoz érek, amikor felvisít a telefonom. „Remélem, még a boltban vagy! Létfontosságú! Tej/vaj/harisnyanadrág/szemöldökcsipesz/akármi!!!!!” És akkor a karácsonyhoz egyáltalán nem illő káromlások közepette kiállok a sorból, kárörvendő sorstársaim sorfala előtt visszakullogok a gondolák közé.
%d blogger ezt kedveli: