peterfyg összes bejegyzése

Év végi címkefelhő

Az alant következő szöveg egy vers; vagy még inkább: rap. Kéretik e szerint, ritmizálva, hangsúlyozva olvasni és aláképzelni egy szájdobot.

*

Kósa Lajos, sertéstelep,  

Németh Szilárd, szopófantom,  

Budai Vár, bajszos szar,  

hajléktalan, börtön,  

Kórház, stadion, 

holokauszt, Terror Háza, 

Kerényi Imre, Fekete György, 

CEU, Bécs,  

Dózsa László, Pruck Pál, 

Brüsszel, Moszkva, 

Putyin, idegméreg, 

Legfőbb ügyész, Gruevski, 

leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc,

Nagy Imre, hűlt hely,

szaros pelenka, Orbán Viktor, 

O1G, egy az isten.

A 2018-as évünk

Ülünk kábán a kanapén, és várjuk, hogy véget érjen az év. Készülök az év végi Klubrádiós kabaréra, olvasom az év híreit, azt hittem, vicces feladat lesz, de fél óra után undorodva, szédülve csukom be a laptopot. Hullahegyek, végzetébe rohanó világ, elmebeteg politikusok, gonoszul terjeszkedő önkény, a hazugság és a hülyeség feltartóztathatatlan sárlavinája. Képtelen vagyok akár egyetlen halvány poént is kipréselni az agyamból. Annyira sötétnek tűnik a világ, hogy Évával rákényszerítjük magunkat, és egyenként végig vesszük, ami jó dolog történt velünk az évben.

Éva darabja, az Egyasszony januárban elérte a 100. előadást. Jó volt. Írtunk tavasszal egy közös könyvet, A panda ölelését. Az is jó volt. Éva novemberre befejezte a legújabb regényét, Apád előtt ne vetkőzz lesz a címe, jövő Könyvfesztiválra jelenik meg, ez is jó volt. Színpadra alkalmaztam egy regényt a Vígszínháznak, Majgull Axellson: Nem vagyok Miriam, ez is jó volt. Megírtam az új regényem nagy részét, jövőre bejezem. Mágikus kaland volt. Két varázslatos hónap Sanghajban kettesben, az is jó volt. Vagyis inkább feledhetetlen és megismételhetetlen. Kint ragadtunk egy hétre a Kelet-Kínai tenger egy kis szigetén egy tájfun hullámverése miatt, álomba illő kisvárosokban bolyongtunk és tengeri kaját ettünk. Sétáltunk a platánok alatt a Francia negyedben. Hogy az milyen jó volt. Decemberben megjelent szerbül a Kitömött barbár, lementünk Belgrádba a könyvbemutatóra, ettünk pljeskavicát kajmakkal, ittunk hozzá Slivovicát. Az is jó volt. Emma lányom 18 éves lett, táncoltam vele a szalagavatóján. Jó volt ez is. Nyáron csobbanni a medencénkben. Friss bazsalikomot szedni. Jó könyveket olvasni. Sétálni kézen fogva a Dunaparton. Beszélgetni. Ölelkezni.

– És akkor mi volt rossz…?

Semmi. Végül is semmi. Végülis minden jó volt.

Ha megbeszéljük együtt, ha visszagondolunk együtt, és ha arra gondolunk, hogy milyen jó dolgokat csinálunk majd jövőre együtt, akkor minden jó. Csak hát, ja… csak a világ ne lenne. A hazugság, az elmebaj, a cinikus önkény.  Csak mindig az lenne, hogy ketten vagyunk egymásnak. Meg azokkal, akiket szeretünk.

Elkészült a libamáj

Anyósom (Isten áldja azt a dolgos kezét) meghozta a bejglit, a hókiflit és a Gerbeaud-t, feltettük a karácsonyi díszeket a házra, és miközben megjött a melegfront, begyújtottuk fullra a kandallót, ami reggelre olyan forróságot csinált, hogy ki kellett nyitni az ablakokat. De jól állunk, ma a lányok nekiállnak a töltött káposztának, a lazacnak és a kacsacombnak, miközben én vállalom a legnehezebb feladatot: elmegyek szaunázni. És remélem, estére, mire hazaérek, végre befagy a libazsír a máj körül. Éva már egy napja áztatja tejben, most megsütögette és megáztatta fokhagymás-paprikás libazsírban, és elverte a kezem, amikor megpróbáltam hozzápiszkálni, mert állítólag még nincs kész… Ja: és szeretem a feleségem. Ezt nagyon fontos újra leszögeznem. Szeretem, mert örök forradalmár, mert mindig ragyog a szeme, mert önzetlen és bátor, mert szép és okos. Mondjuk azt nem értem, hogyan bír elviselni de ezért is szeretem. Mert olyan titokzatos.