Tovább a tartalomra
Reklámok

A 2018-as évünk

Ülünk kábán a kanapén, és várjuk, hogy véget érjen az év. Készülök az év végi Klubrádiós kabaréra, olvasom az év híreit, azt hittem, vicces feladat lesz, de fél óra után undorodva, szédülve csukom be a laptopot. Hullahegyek, végzetébe rohanó világ, elmebeteg politikusok, gonoszul terjeszkedő önkény, a hazugság és a hülyeség feltartóztathatatlan sárlavinája. Képtelen vagyok akár egyetlen halvány poént is kipréselni az agyamból. Annyira sötétnek tűnik a világ, hogy Évával rákényszerítjük magunkat, és egyenként végig vesszük, ami jó dolog történt velünk az évben.

Éva darabja, az Egyasszony januárban elérte a 100. előadást. Jó volt. Írtunk tavasszal egy közös könyvet, A panda ölelését. Az is jó volt. Éva novemberre befejezte a legújabb regényét, Apád előtt ne vetkőzz lesz a címe, jövő Könyvfesztiválra jelenik meg, ez is jó volt. Színpadra alkalmaztam egy regényt a Vígszínháznak, Majgull Axellson: Nem vagyok Miriam, ez is jó volt. Megírtam az új regényem nagy részét, jövőre bejezem. Mágikus kaland volt. Két varázslatos hónap Sanghajban kettesben, az is jó volt. Vagyis inkább feledhetetlen és megismételhetetlen. Kint ragadtunk egy hétre a Kelet-Kínai tenger egy kis szigetén egy tájfun hullámverése miatt, álomba illő kisvárosokban bolyongtunk és tengeri kaját ettünk. Sétáltunk a platánok alatt a Francia negyedben. Hogy az milyen jó volt. Decemberben megjelent szerbül a Kitömött barbár, lementünk Belgrádba a könyvbemutatóra, ettünk pljeskavicát kajmakkal, ittunk hozzá Slivovicát. Az is jó volt. Emma lányom 18 éves lett, táncoltam vele a szalagavatóján. Jó volt ez is. Nyáron csobbanni a medencénkben. Friss bazsalikomot szedni. Jó könyveket olvasni. Sétálni kézen fogva a Dunaparton. Beszélgetni. Ölelkezni.

– És akkor mi volt rossz…?

Semmi. Végül is semmi. Végülis minden jó volt.

Ha megbeszéljük együtt, ha visszagondolunk együtt, és ha arra gondolunk, hogy milyen jó dolgokat csinálunk majd jövőre együtt, akkor minden jó. Csak hát, ja… csak a világ ne lenne. A hazugság, az elmebaj, a cinikus önkény.  Csak mindig az lenne, hogy ketten vagyunk egymásnak. Meg azokkal, akiket szeretünk.

Kategória

bejegyzés

Címkék

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: