Tovább a tartalomra
Reklámok

Halálhírt kapni másnaposan

Harminc évvel ezelőtt reggel Faragó Ferenc barátom lakásán kávézgattunk. Durván másnaposak voltunk, végigkocsmáztuk az előző estét, Kispilzeni, Grinzingi, meg még mit tudom én. És az Ibolyában kezdtünk. Huszonegykét évesek voltunk, ifjú bölcsészek, mi mást csináltunk volna. Az előző félévben olvastuk rajongással Németh G. Béla szemináriumán a Szindbád hazamegyet, onnantól nem volt megállás, egymás után olvastuk a Máraikat, feltúrtuk a Révai-kiadásokért az antikváriumokat. Furcsa érzés volt, hogy az ember, aki ezeket a foszladozó, háború előtti könyveket írta, amelyek egy másik történelmi korból, a születésünk előtti régmúltból hozzák magukkal az idő ó üzenetét, még mindig él. Valahol épp most sétál, olvas, beszél. Mintha József Attilára vagy Krúdy Gyulára az ember nem mint rég halott szerzőkre gondolna, hanem összefuthatna velük bármikor az utcán – teljes kognitív disszonancia.

Egyébként a rendszerváltás előszele volt, hogy egy ELTE szemináriumon egyáltalán szóba kerülhetett ilyesmi. Néhány évvel korábban, amikor gimnazistaként OKTV-dolgozathoz akartam Márait olvasni (és az a könyv épp nem volt meg a családi könyvtárban), az Egyetemi Könyvtárban főigazgatói engedélyt kellett kérni még a helyben olvasáshoz is. Kértem és megkaptam – a főigazgató akkoriban épp az a Németh G. Béla volt, aki aztán szemináriumon is Márait olvastatott velünk.  

Azon a másnapos reggelen is Szabad Európa Rádiót hallgattunk, mint mindig, minden reggel és este – az ember akkoriban a szocialista Magyarország adóin legfeljebb csak a Vasárnapi Újságot és a 168 órát kapcsolta be (ezekben lehetett először szabad véleményeket hallani, de ez persze ma már történelem). Szóval ülünk másnaposan, kavargatjuk a kávét, kint szürke, rohadó február a romos, golyólyuggatta Budapesten, és – nem hazudok, kérdezzétek meg Faragó Ferencet – Márairól beszélgetünk. Hogy milyen kőkemény karakánság és elvhűség, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy addig nem jelenhet meg Magyarországon egyetlen műve sem, ameddig itt vannak az oroszok, hiába kuncsorog neki az Akadémia meg az Írószövetség. És vajon kimennek-e az oroszok, és ha ki, mikor.

És akkor meghaljuk a SZER-en Márai halálhírét. Megállt a kezemben a kávéskanál. Döbbenten ültünk – nem csak a hír taglózott le minket, hanem a hátborzongató koincidencia, hogy épp akkor jut eszünkbe itt a távoli Budapesten, amikor odaát San Diegoban épp tepsibe rakják. És amikor főbe lőtte magát, mi kábán aludtunk.

Ennek ma épp harminc éve. Véletlenül épp süt a nap, Faragó Ferenc sincs messze, ő egy szentendrei dolgozószobából nézi a koratavaszt, én Kisorosziból. Még élünk, az oroszok kimentek, de…

…na de ez már egy másik posz témája lenne

Reklámok

3 hozzászólás a(z) “Halálhírt kapni másnaposan” bejegyzéshez Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: