Hun múzeum

Mióta kijött a hír, hogy Káslerék Attila-emlékművet meg hun múzeumot meg az ördög tudja még, mit akarnak, nem térek magamhoz az elképedésből. Legutóbbi regényemben ugyanez történik – igaz, ott ez egy groteszk és szatirikus történetszál, és miközben írtam, úgy éreztem, pont annyival kalibrálok a valóság fölé, hogy még majdnem hihető legyen, de már túlmenjen azon, ami a mi világunkban megtörténhet. Az bosszúszomjas, gonosz dilettánsok, áltudósok, C kategóriás zugértelmiségiek, büdös lábú nácik világa ellenpontozza a regényben az égi szerelem reménytelenségét – de hát a regények már csak ilyenek. Lábszag kontra ambrózia.

Most viszont azzal, hogy a gonosz dilettánsok tényleg azt teszik, amit a regényem szereplői, és a valóság utánozni készül, amit én fikciónak írtam, két lehetőség vetődik fel –

a. ez marketing, a jóindulatú univerzum így akarja elérni, hogy minél többen vegyétek meg a regényt

b. vátesz vagyok és ideje jósdát nyitnom.

Esküszöm nektek, nem jártak a kezemben titkos dokumentumok és nem súgott senki. Csak a magyar elmebaj természetét rajzoltam meg – írás közben szánt szándékkal túlhúzva kicsit a kontúrt, pusztán csak azért, hogy jobban látszódjék a lényeg – de úgy tűnik, amit túlzásnak éreztem, a végén majd még alulmarad azon, ami a valóságban vár ránk.

Ha legközelebb lágerregényt írok világvégével, hungarista Götterdämmmerungot, kíváncsi vagyok, a valóság hogyan reagál.

#agolyoamelymegoltepuskint

Hírdetés

Braun Antal vállfája

Új regényem, A golyó, amely megölte Puskint egyik szereplője Braun Antal tapolcai ruhanagykereskedő, ő építi Herkulesváron a villát, „ahol öreg napjait kamarazenéléssel akarta tölteni, de ebben a történelem és személyesen Rudolf Höss megakadályozta”. Ebben a villában helyezik el (legalábbis a regény fikciója szerint) az ötvenes években Szépművészeti Múzeum gipszmásolattárát, s ennek az intézménynek az igazgatója a regény egyik hőse, Waldstein Péter.

Braun Antal karaktere nem fikció, ő csakugyan létezett.

Hosszú éveken át jártam Szentendrén a Bodor udvarban található edzőterembe a Bajcsy-Zsilinszky úton. Egykori borospincében volt az terem, penészes volt és nyirkos, az öltöző szűk, a zuhanyzó lepukkant, de valahogy mégis szerettem azt a helyet a város mélyén, ahol szerb borkereskedők és római szír légiósok szellemei üldögéltek a sarkokban. A szekrényekben éveken át vándorolt egy vállfa, ezzel a felirattal: Braun Antal férfi- és fiuruha nagyáruháza, Tapolcza. Szép vállfa, keményfából, szép betűkkel. Van benne anyag. Sokat szemeztem vele, szégyenkeztem, amiért a magaménak akarom tudni, mert hát ez mégiscsak lopás, de aztán győzött a bírvágy, és a táskámba tettem. Azóta a dolgozószobámban lóg, hogy figyelmeztessen az emberi gonoszságra és a történelem megfejthetetlenségére. Braun Antal neve szerepel a tapolcai zsinagóga emléktábláján, amely a városból elhurcolt és meggyilkolt 800 zsidó nevét tartalmazza. Nem tudom, megfordult-e a fejében, hogy halála után 75 évvel egy regényben fog szerepelni, s egy fiktív városban házat neveznek el róla, de remélem, nem lenne ellenére.

Ha kíváncsi vagy a regényre, vedd meg a bookline-on:

https://bookline.hu/product/home.action?type=22&id=311908&_v=Peterfy_Gergely_A_golyo_amely_megolte_