Műelemzés következik.
Július 2-án délelőtt 9.55-kor a Nagymező és Paulay sarkán – legyünk irodalmiak: egy derűs, nyári reggelen – megpillantottam egy olyan képet, amelyre azt szokás mondani: véletlen reneszánsz. Három nagyon részeg és viharvert fickó alszik az utcán a bulinegyedben a parkolóhelyeket jelző rézsútos vonalak és a föléjük magasodó épület homlokzatának vízszintes tagozati vonalai között a járdán. Fölöttük egy hatalmas portálüvegen a reggeli napfény ragyog, mint az angyali üdvözlet, vagy az utolsó ítélet harsonáinak fénye. A derűs és közönyös univerzum, amely nem vesz tudomást három eltéved lovag fejfájásáról. A bűnös emberiség a bűntelen Teremtésben. Sose igyál borra sört. Vagy amit akartok – sokféle mitológia szerint lehet értelmezni ezt a képet, amelyen érezni azt a kínt, amit majd az ébredés jelent, a vánszorgást gyógysörért és aszpirinért, a keresgélést, hogy hol a tárca, a telefon, a hátizsák, melyik kocsmában, melyik lakásban maradt. A keserves megbánást, a fogadkozást, hogy soha többet egy kortyot sem. A veszekedést a csajokkal, akik számon kérik, mivel telt az előző este. A srácok nem hajléktalanok – ez a ruhájukon is látszik. Mellettük papírpoharak – valami buliból vagy szórakozóhelyről szorultak ki reggelre az utcára, ahol elnyomta őket az álom. Nincs cókmók, takaró, szatyor, semmi olyasmi, ami rendszeres utcai életre utal. Egymás mellett, csaknem összebújva alszanak a betonon, és rettenetesen viharvertek. Keményen tolhatták az éjszakát. Részeg brit turisták éppúgy lehetnek, mint felelőtlen szobafestők, akik túl hevesen ünnepelték, hogy megkapták az előleget. A képen vannak meredek részletek – az egyik fickó nadrágjának az ülepe felszakadt, legalább ketten be is pisáltak, némi hányás is akad. Három rettenetesen másnapos alak, épp úgy néznek ki, ahogy rettenetesen másnaposan az emberek ki szoktak nézni, csak az tette őket a szokásosnál érdekesebbé, hogy belefeküdtek egy ultralátványos geometriába és föléjük ért a Jóisten közönyös nyári reggele. 21. századi Brueghel. Nagyvárosi szcéna. Budapest, Nagymező utca, 2019 július 2., 9.55. Úgy fotóztam, hogy az arcuk ne látszódjék, személyiségi jogot ne sértsünk, meg amúgysem a személyekről szól ez a kép, hanem a helyzet ironikus komplexitásáról, az emberlét nehézségeiről, vagy ha úgy tetszik, az alkohol káros hatásairól. De szól a barátságról is, sőt, egy résnyire akár a szerelemről is.
Meredek kép?
Meredek kép.
Így élünk ma Magyarországon.
Azt a címet adtam a fotónak, hogy “Budapest, te csodás”. De lehetne más is, “Utolsó ítélet”, “Aszpirin”. Vagy akár lehetne egy Heineken-reklám, amelyben a következő snitten öltönyben, kisimulva látjuk őket egy luxusétteremben, kezükben egy-egy aranyló pohárral, amint belemondják a kamerába, hogy egy gyógysör csodákra képes.
További szakirodalom:https://metro.co.uk/2016/01/02/this-photo-of-drunk-people-in-manchester-is-like-a-piece-of-renaissance-art-5596237/
és fotó:
meg még ez is: https://awkwardmomentsinart.com/2015/03/06/drunk-people-in-art/
És a kép hozzá:
Na de ez meg aztán sőtdepláne, de ezt érzékeny lelkű, vagy erkölcscsősz hajlamú, művészettörténeti dolgokban tájékozatlan olvasóimnak (de hát ilyen nincs is, miket beszélek) nem is ajánlom, annyira durva. És fúj-fúj, Rubens!
Péterfy Gergely 