Elmesélem.

Mint minden hétköznap reggel, elvittem a lányom Kisorosziból kocsival Tahitótfaluba, a buszmegállóhoz. Itt szokott átszállni a 7.10-es buszra, amivel aztán elmegy Szentendrére a gimnáziumba. Ezzel egy órát spórol, ha gyalog el kéne mennie a kisoroszi révig, majd átrévezve a Dunán szállna fel Szentgyörgypusztán a buszra, 6 órakor kellene indulnia. Így elég kocsiba ülnünk 7 előtt 10 perccel. Tahitótfalutól Szentendréig már semmi időt nem nyerne, ha kocsival vinném, a 11-es úton ilyenkor csak lépésben lehet haladni – ugyanolyan gyorsan ér oda az autó is, meg a busz is.

Ma, január 8-án reggel is követtük a protokollt. 7 óra előtt 5 perccel ott voltunk Tahitótfalu hídfőnél. Mivel mínusz 7 fok volt odakint, megálltam a buszmegálló előtti parkolóban a Tesconál, hogy amíg meg nem látjuk a kanyarban a buszt, ne fagyoskodjon a gyerek odakint. (Nem gyerek már amúgy, novemberben múlt 18, mindjárt érettségizik.)

A busz feltűnt a hátunk mögött a kanyarban, a lányom kiszállt, és persze ekkor jutott eszébe, hogy ma még meg kell vegyen ezt meg azt, meg be kell fizessen valamit, de nincs nála annyi pénz. A tárcámban csak tízezresek voltak, odaadtam neki egyet. Bekanyarodtam a Tesco parkolóba, mert csak úgy tudok visszafordulni Kisoroszi felé, vártam a reggeli forgalomban, hogy ki tudjak kanyarodni. Szépen elment előttem a busz, még integettem is, bár nem láttam a lányom, gondoltam, a másik oldalon ül, de biztos, ami biztos, azért integetek. És ekkor megcsördült a telefon.

A lányom hívott, hogy leszállította a buszvezető, itt áll a buszmegállóban, vissza tudok-e jönni érte. Mondtam, hogy még itt állok a kereszteződésben, fusson oda. Aztán a kocsiban mesélte el, hogy mi történt.

Tízezressel akart fizetni, a sofőr közölte, hogy nem tud visszaadni. Erre a lányom mondta, hogy semmi gond, van a tárcájában apró, csak a tárcáját meg kell keresnie. Elkezdett turkálni a táskája alján a pénztárca után, de a buszvezető közölte, hogy erre neki nincs ideje, szálljon le. Mire a lányom azt mondta, hogy egy pillanat, és meglesz a tárca, nyugodtan induljanak el. Erre a sofőr felemelte a hangját, hogy ő késésben van, neki erre nincs ideje, azonnal szálljon le. A következő kérésre, hogy de mindjárt megvan a pénztárca, és ha leszáll, elkésik a gimiből, a sofőr már ordított, hogy szálljon lefele azonnal. Az utasok közül senki nem kelt a lányom védelmére, ő pedig nem állt le ordítozni, hanem megadta magát a túlerőnek és leszállt.

A buszt a leányfalusi strandnál értem be és – mint a videón látszik – megkérdeztem a buszsofőrt, csakugyan azt tette-e, amit tett. Mivel kikockáztam az arcát, a kedves olvasó nem látja a pökhendi arckifejezést, de az arrogáns stílus semmit sem vesztett élvezeti értékéből.

A Volánbusz járat száma 872, közlekedik 6.50 és 8.05 között Visegrádtól Újpest-Városkapuig. A busz rendszáma HDA-228. A busz nem késett, 7 óra 10 perckor – menetrend szerint – állt meg Tahi Hídfőnél.

Felhívnám a tisztelt olvasó figyelmét arra, hogy nem a buszsofőr a hibás – még ha az arcátlan és vérlázító aljasságot ő is követte el. Azért nem ő a hibás, mert az Orbán-rezsimben ez az általánosan elfogadott viselkedésmód. Akinek csak egy mogyorónyi hatalma van, arra használja, hogy visszaéljen vele. Ő csak túlórázik, alulfizetett, frusztrált, és ezért ott áll bosszút a világon, ahol megteheti. Egy diáklányon, akinél nem kell attól tartania, hogy ki mer állni a jogaiért. Üzenem ennek a derék embernek, hogy ha frusztrált és elégedetlen, töltse ki azokon a haragját, akik miatt nyomorult az élete. Fejétől bűzlik a hal: menjen fel a Budai Várba és nyomjon bele néhány bűzlő fejet a 300 forintos krumplifőzelékbe – garantálom, hogy utána jobban fogja érezni magát.