Tovább a tartalomra

A GOLYÓ, AMELY MEGÖLTE PUSKINT

RÉSZLET A KÖNYVHÉTRE MEGJELENŐ REGÉNYBŐL

Hónapról hónapra derűsebb hangulatban voltam. Kivettem egy nagyobb lakást, vettem néhány jó bútort, jártam az antikváriumokat és tucatszámra vásároltam a könyveket. Módszeresen elkezdtem magam leszoktatni a tévézésről és felfüggesztettem a Facebook-accountom. Igyekeztem olyan keveset érintkezni Magyarországgal, amilyen keveset csak lehetett. Két rendszeres kapcsolattartáson nem változtattam: hetente felhívtam apámat és havonta skypeoltunk egy órát Kristóffal. Óvatosan és kísérletezve, de hétről hétre csökkentettem a gyógyszeradagom. Ha úgy éreztem, túlságosan előre szaladtam, újra többet szedtem be, aztán két hét múlva megint visszavettem. A fulladások és  a pánikrohamok lassanként megszűntek. Már szorongás nélkül végig mertem menni egy széles utcán és nem féltem az egyedülléttől.  Miközben a fotelban ülve olvastam, néha finoman próbára tettem magam, vajon megrezdülök-e, ha gondolatban megközelítem Herkulesvárt, de úgy siklottam át fölötte, olyan könnyedén, mint egy tó jegén a mélybe zárt facsonkok fölött. Tudtam, hogy Herkulesvár, és Herkulesvárban Olga ott van a mélyben, de ez nem okozott fájdalmat, nem váltott ki szédülést. Könnyen találtam vissza a könyvbe és együtt tudtam lélegezni a karakterekkel. Olyan áttetsző és zavartalan volt az elmém, mint egy kristálytiszta hármashangzat. A szívem lassan, egyenletesen vert. A mondatokból messzire láttam, és megérteni véltem a szövegek sűrű, belső hálózatát.

Az intenzív kultúrterápiától, akárcsak Ivánban annak idején a Waldstein-házban a gyilkos ösztön, bennem is csökkent a vágy: elég volt hétvégente elmenni a kuplerájba, ahol magyar és román lányok között válogattam. Nem árultam el nekik, hogy nem vagyok német és élveztem, hogy úgy társalognak egymás között, mintha nem érteném.

– Jön mán a Hulk, nézzed!

– Are o pulă groasă ca o sticlă de bere…!

Fél év múlva elérkezett a pillanat, amikor nem szedtem be több gyógyszert: az utolsó pilulát sokáig egyensúlyoztam a nyelvemen, mielőtt kiköptem. Néha megálltam és lesből figyeltem önmagam, de nem találtam semmi gyanúsat – tényleg egészséges voltam és derűs. Az előadásaim egyre jobbak voltak: megtanultam még élvezetesebben, még színesebben beszélni, teleszőttem az órákat viccekkel és apró történetekkel. Amikor végigtekintettem az előadón, csillogó tekinteteket láttam. Kíváncsiak voltak rám és tiszteltek.

A nyári szemeszter végén a családorvosoknak tartott továbbképzés befejezése után egy magas, határozott kézfogású nő lépett oda hozzám. Elújságolta, hogy az anyja 56-os magyar, és bár ő nem sok mindenre emlékszik a magyar nyelvből,  de vasárnaponként még gyakran esznek otthon töltött paprikát és hortobágyi palacsintát. Tavaly megözvegyült, a férjét szívroham vitte el. Ő húsz éve Bad Cannstattban körorvos, szívesen meginna velem egy kávét valamikor, ha kedvem van. Csak lassan értettem meg, hogy az asszony udvarol nekem, és burkoltan arra hívja fel a figyelmem, hogy ajtó-ablak nyitva van.  Egy pillanatra megfordult velem a világ, de elkerült a rosszullét. De kétségtelenül nagyot ütött rajtam ez a fordulat, ijedtemben összehúztam magam és néhány hétig nem nagyon bújtam elő a lakásomból. Egy időre a gyógyszerekhez is visszatértem, biztos, ami biztos. De egyre kevésbé hagyott nyugton a gondolat, hogy egy művelt, elegáns, gusztusos nő kitűntet a figyelmével, amely végre nem a pénzemnek vagy a társadalmi státuszomnak szól, elvégre egyenrangúak vagyunk. A harmadik hétre már illetlenül hosszú idő telt, összeszedtem a bátorságomat, felhívtam, és olyan laza és fesztelen hangon, ami csak tellett tőlem, emlékeztettem a megbeszélésünkre. A hangja kedvesen csengett a telefonban, nyoma sem volt benne a neheztelésnek. Tényleg elmentünk kávézni, két nappal később pedig vacsorázni. Az alkalomra új öltönyt és új cipőt vettem, sokáig és kétségek között válogattam a nyakkendők között és végül egy szolidan elegáns parfümöt is magamra fújtam. Vicsorogtam magamra a tükörben, próbáltam felébreszteni magamban a démonokat, cicáztam a veszéllyel – de a démonok unottan a füle botjukat se mozgatták, mintha már el is feledkeztek volna rólam. A vacsorán brillíroztam, történeteket meséltem, amelyek nem is értem, honnan jutottak eszembe, bölcseket mondtam, de öniróniával, közvetlen voltam, mégis tartózkodó maradtam és elegáns. Lisa kicsit többet ivott, mint én, a szeme csillogott, az ajka megtelt élettel, a mélyen kivágott ruha szabadon hagyta a vállait, édes, illatos pára áradt a nyakából. Amíg a taxihoz kísértem, finoman rám támaszkodott, és én élvezettel kerültem el a csókolózást búcsúzásnál, hogy eltegyem a legközelebbi alkalomra, mint egy drága bonbont.

Hét végére kirándulást beszéltünk meg Oberkirnachba. Szombat volt, nyár közepe, az égen bárányfelhők úsztak. Tetterősen, könnyű lélekkel ébredtem, és arra gondoltam, kipróbálom az új, tükörreflexes fényképezőgépet, amellyel a múlt héten megleptem magam. Néhány tökéletes portré sokat lendítene az esélyeimen. Estére talán átmegyünk Lisával mondjuk Heslachba, kiveszünk egy szobát, vagy fent maradunk a hegyekben, majd meglátjuk. Talán neki már kész terve van, talán majd én improvizálok. Ahogy a napot tervezgettem, boldogan lebegtem az álom és az ébrenlét határán, keresztülpulzálva a finom hártyán, amely a kettőt elválasztja: a pillangó érezheti így magát egy billegő fűszál végén. Az utcán iskolai csapat vonult végig, gyerekzsivaj és trombitaszó hallatszott, ami végleg felébresztett. Ki akartam kelni az ágyból, de nem sikerült megmozdulnom. Újra nekiveselkedtem, hogy a lábam letegyem a padlóra, de a tagjaim nem voltak hajlandóak megmozdulni. Mintha nem is lenne testem. Először azt gondoltam, nyilván mégsem ébredtem fel, ez is álom, de majd mindjárt jön az ébredés, amely visszahelyez a megszokott, bár éppen nagyon is új világba. Addig is aludjunk. Behunytam a szemem, aztán kinyitottam. Semmi változás. Napsütés, bárányfelhők, az iskolás csapat zsivajgása egyre távolodik. És nem mozdulnak a tagjaim.

Berlin, Feuerbach Cafe

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: